SZEMÉLY

Gondolkodom, tehát VAGYOK.

A SZEMÉLY vagy SZEMÉLYISÉG az a részünk, amelynek formálásában a LÉLEK és a SZELLEM is szerepet vállal, ugyanakkor szervesen kötődik a testhez, s a test halálával – úgy mondják – ez is elmúlik.

Véleményem szerint ez ennél árnyaltabb, a tapasztalások lényegi esszenciája ugyanis a LÉLEK részévé válik, és a SZELLEM is minden életünkből magával viszi a maga fejlődési kincseit. Az öntudatunk ugyan valóban kialszik az agy leállása után kis idővel, létünk "értelme" ugyanakkor beteljesítést nyer a folytonosságban. S ez a folytonosság a fizikai síkon is jelen van, akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában. Egyrészt a lelkünkből fakadó hatalomból eredően (erről a LÉLEK tárgyalásánál volt szó), másrészt a világ sodrásában betöltött helyünk (vagy szerepünk) által.

Sokan keresték már a lét értelmét, és találták azt, hogy nincs neki. "Ember küzdj, és bízva bízzál!" – mondja Madách is, és valóban, amíg a Zodiákus leszálló ágán haladt az univerzum (2012-ig), tényleg a küzdelem és egyfajta sötétség volt túlsúlyban. Ráadásul – ezt az alább bemutatott tudatfejlődési modellen majd Te is látni fogod – minden fejlődési szakasznak megvan a maga korlátja, majd a maga krízise, ami az újabb fejlődési lépcsőre való emelkedésre ösztönzi. Így például Madách is, a jövőbe tekintve könnyen megláthatta azt, hogy "ott sem jó", ott is vannak megoldandó problémák – vagy inkább feladatok.

Valójában a kulcs abban rejlik, hogy feltegyük a kérdést magunknak: a cél a fontos, vagy az út? Az alábbi tudatfejlődési lépcsőt megismerve látni fogod, hogy ez az 5. tudatszintről, a 6.-ra lépés feladata, márpedig a jelenben, globális szinten pontosan ez az átalakulás zajlik. Ha a "kész"-et keresed, könnyen csalódni fogsz. Ha az alkotás és a tökéletesedés útját járod, mindig van új nap, mindig van hova tovább...

A személyiség fejlődése

Az ember (és az emberiség) személyiség szintű tudati fejlődéséről Ken Wilber alkotta meg a ma létező legkomplexebb rendszert (integrál pszichológia). A spiráldinamika a másik olyan összegzés a témában, ami szerintem Wilber szintjeivel teljesen összeegyeztethető, mégis talán közérthetőbb, gyakorlatibb felhasználásra alkalmas, illetve egyfajta új dimenziót nyit.

Én itt a kettőt összevonva igyekszem képet adni az egyén fejlődésének lépcsőfokairól a születésétől (vagy inkább fogantatásától) a megvilágosodás állapotáig. Pontosabban az alapot ezek a modellek képezik, a korszakok bemutatása pedig főként azt tükrözi, ahogyan bennem megérlelődött ez a folyamat. 

dr. David R. Hawkins, a megvilágosodott amerikai pszichiáter is kiterjedten foglalkozott a tudatszintekkel, az ő rendszerét azonban itt a honlapon egyelőre nem tárgyalom.

Amit még fontosnak tartok megjegyezni, hogy ezek a rendszerek – bár "tudatszintekről" beszélnek – meglátásom szerint a lélek fejlődésének és adott tudati szinteken való nehézségeinek, feladatainak témáit is tárgyalják, mintegy összemosva a két területet, ami igazából amiatt szerencsés, mert egyik sincs a másik nélkül. Az értelem érzelmek nélkül üres, az értelem nélküli érzelmek tengerében pedig könnyen el lehet süllyedni.

Én mégis inkább "személyiségszint"-ként (vagy egyszerűen "szint"-ként) fogom nevezni az egyes állomásokat, bízva abban, hogy ezzel segíthetem a lélek méltó helyre való kerülését az emberi tudatosságban.

A személyiséget leginkább úgy érdemes elképzelni, mint egy felfelé táguló, teli tölcsért. Lentről felfelé haladva épülnek egymásra a fejlődési szintek, először mindig a tölcsér széle, a keret, aztán a belső része. A következő két szint pedig ezekre épül rá – már amennyiben ez lehetséges. Ha egy életszakaszban nem tudjuk begyűjteni a szükséges visszacsatolásokat és megerősítéseket a külvilágtól, ingatag struktúra keletkezik a következő szinten, így végül egy ponton a fejlődés megakad, az ingatagságra már nem igazán tud a következő réteg ráépülni. Ugyanakkor a rendszer alapvetően felfelé (a fejlődés irányába) törekszik.

Ezen belül az ÖNTUDATUNK – a személyiségünk aktívan tudatos része – olyasmi leginkább, mint egy nagy energia-amőba. Főképp azon a szinten tartózkodik, ahol épp a fejlődésben járunk, de valójában soha nincs csak egy szinten, bizonyos részei előző szintekhez kapcsolódnak (akár leragadtak ott), néhány csáppal pedig általában a következő szint "letapogatása" zajlik.

Valójában az egyes fejlődési szintek sem határolódnak el olyan élesen egymástól, ahogyan az a leírásaikat olvasva tűnhet. Valójában minél előrébb tartunk a fejlődésben, annál több szinten vagyunk egyszerre jelen, mert a meghaladott szinteket nem hagyjuk el, hanem integráljuk (tehát meghaladva megőrizzük); vagy úgy is mondhatnám, hogy nem csukjuk be a (már magunkévá tett) szintek mögött az ajtót, hanem bármikor szabadon visszamehetünk oda. Mert kincsek mindegyikben vannak, s a teljesség felé vezető út arról szól, hogy a lehetőségeink szerinti legtöbb kincset lényünk aktívan működő részévé tegyük.

Amikor arról beszélünk, hogy valaki a "négyes (kék) szinten" van, az leginkább azt jelenti, hogy a legtöbb életterületén, a helyzetek döntő többségében a négyes szint "öntudati szemüvegén" keresztül szemléli a dolgokat, s az adott szinthez kapcsolódó lelki tartalmaival összhangban, a kettő összességének keretein belül cselekszik. Úgy is mondhatjuk, hogy a személyiségének (vagy öntudatának) a súlypontja a négyes szinten helyezkedik el. Emellett azonban lehetnek bizonyos életterületei (akár szerep-személyiségei), ahol már az "ötös" vagy "hatos" szinteknek megfelelően nyilvánul meg, és valószínűleg lesznek olyan helyzetek az életében, amikor visszacsúszik egy korábbi tudatszint nézőpontjába, illetve az ott letapadt (letapaszolt) érzelmi tartalmakba.

Az érzelmek csúszdaparkja

Meglátásom szerint szinte minden esetben az érzelmek képezik a csúszdákat valójában, s nem az értelem hibádzik akkor, amikor bizonyos személyiség-szinten megrekedünk vagy visszaesünk egy korábbi ("gyerekes") állapotba. Úgy is mondhatjuk, az öntudat akkor nem tud tovább fejlődni, ha valamilyen érzelmi trauma vagy hiány egy korábbi szinthez rögzíti. (Később, a szintek megismerése után még lesz szó a megakadás törvényszerűségeiről.)

Érdemes különbséget tennünk traumák és szükségletek között, ugyanis némiképp máshogy hatnak a személyiség fejlődésére.

Szükségletek és traumák

Minden fejlődési szakasznak megvannak a maga (alapvető emberi) szükségletei, amik ha nem teljesülnek az egyén életében, akkor megreked, illetve ha nem megfelelő mértékben vagy minőségben teljesülnek, akkor egészen addig ekörül kering "sorsának alakulása", amíg az adott szükségletnek a hiányát valahogyan be nem tudja tölteni, fel nem tudja oldani. (Ezeket bemutatom lejjebb, az adott szinteknél.)

Traumáról én akkor beszélek, amikor az alapvető emberi jogok valamelyike sérül, akár gyermekkorban, akár felnőttként. A traumák hatásai bár sokfélék lehetnek, és okozhatnak megrekedést is, gyakran inkább amolyan "rejtett víznyelőként" tűnnek fel a személyiség rendszerében, a személyiségfejlődést lényegileg nem akadályozva, inkább lelassítva; mégis újra meg újra kellemetlen helyzeteket, visszacsúszásokat okozva.

Megoldási utak

Vannak nézetek, melyek szerint a korábban (gyerekkorban) betöltetlen szükségleteket – illetve az általuk keletkezett visszacsúszásokat – úgy lehet megszüntetni az egyén életében, ha megfelelő helyzetet teremtve a jelenben megadjuk neki azokat. Ez részben igaz, ugyanakkor az értelem átalakító ereje nélkül könnyen rögzítheti az egyént az adott gyermeki állapotban. /A szüleimtől nem kaptam elég figyelmet, ezért most mindenkitől és mindentől figyelmet igyekszem gyűjteni, hogy betöltsem azt./ Ez önmagában valószínűleg nem fogja meghozni a kívánt fejlődést, vagy ha esetleg mégis, hosszú és göröngyös életút-szakasz által.

Más nézetek szerint egyáltalán semmi értelme a regresszív (itt: korábbi életszakaszokba való visszatérés) megélést elősegítő "hacacárénak" és "színészkedésnek", mert amit gyerekkorban nem kaptunk meg, azt már nem lehet a gyerekkor tapasztalásai közé visszavarázsolni; fel kell fognunk, hogy az ott hiányzott, és örökre hiányozni fog, el kell gyászolni, és tovább kell lépni, felnőttek vagyunk! Tapasztalatom szerint legtöbbször ez sem eredményez valódi minőségi változást az egyén életében, ahogyan valódi személyiségszint emelkedést sem, leginkább csak az adott problémát jegeli le valameddig, amitől persze az egyén érezheti úgy, hogy javul az életminősége vagy az érzelmi állapota, de csak az adott szint keretein belül.

Meglátásom szerint a megoldás itt is az arany középben keresendő, és a pontos arány személyfüggő. Gyakran érdemes "vissza menni", és "legalább a játék kedvéért" – valójában igen fontos tapasztalat-gyöngyökért – visszamerülni egy kis időre a régmúlt eseményeinek hajóroncsaihoz, majd amikor onnan felhoztuk az érzelmi megélések kincseit, az újra-értelmezés szellemi energiájával megtámogatni a jelenbe való tényleges beépülését az adott érzelmi tapasztalatoknak.

Tehát ez esetben is a kulcs abban rejlik, hogy mind a LÉLEK, mind a SZELLEM (itt, ha jobban tetszik, elsősorban: Tudatosság) oldaláról meg kell világítanunk az adott "problémacsomagot". Ez azonban a legtöbbször nem megy egyik pillanatról a másikra, hanem egy folyamat eredménye. (Komoly traumáknál általános, hogy többször neki kell futni, mire teljesen "átdolgozom".)

Az, hogy ez a folyamat mégis kinek mennyi ideig tart pontosan, számtalan tényezőn múlik, de a hozzáállásunkkal jelentősen tudjuk támogatni (vagy akadályozni) magunkat. Íme néhány szempont:

Mennyire hiszem el, mennyire tudom beleélni magam "a játékba"? Elég komolyan tudom-e venni, a lelkem mélyéig magamévá tudom-e tenni, ami "színlelt" körülmények között történik, vagy csak elvárom tőle az eredményt? 
Tudom-e az életutam legalább olyan fontos és hangsúlyos pontjának tekinteni az "újra játszást", mint amilyen hangsúlyt adok a "premiernek"? ...
Fel tudom-e fényesíteni újonnan megszerzett érzelmi kincseimet a hit erejével, és el tudom-e várni a jövőbeli tapasztalásaimtól azt a változást, amit remélek? (Vagy a lelkem mélyén továbbra is azt várom – attól félek –, hogy a következő hasonló élethelyzetben is ugyanazt a hiányt vagy rosszat fogom tapasztalni?)
Hajlandó vagyok-e nap mint nap azzal a szándékkal jelen lenni saját magamnak, hogy felismerjem, amikor az adott témával kapcsolatban történik valami – akár a külvilágban, akár önmagamon belül –, és lépésről lépésre az új irányba alakítani az életemet?

Krízisek

Az egyes tudatszintek közötti átmenetek természetes velejárója egyfajta krízisélmény, amit Wilber differenciálódási fázisnak nevezett el. Ez lehet kevésbé traumatikus, vagy akár évekig elhúzódó válságos időszak is, ez függ az egyéntől, illetve attól is, melyik szintről igyekszik épp a következőre fejlődni.

Úgy is mondják, a fejlődés útja sosem egyenesen felfelé halad.

Felnőttként az jelezheti egy-egy szintváltás előszelét, amikor úgy érezzük, szűk már a keret, a gondolkodási rendszer, amiben vagyunk, és megjelenik bennünk a keresés szándéka. Az is előfordul, hogy "csúsznak a magyarázatok", azt lehet érezni, hogy nem igazak ránk a válaszok, amiket hallunk ("ez ettől van, az meg attól"). Érezzük már, hogy valami több van a világban, mint amennyit eddig megismertünk. Ilyenkor előbb-utóbb találkozunk valamivel vagy valakivel, ami vagy aki elhozza számunkra az "aha"-élményt. (Ez a találkozás univerzális törvényszerűség, a vonzásból adódik. Az sem véletlen, hogy most ezeket a sorokat olvasod.) Ilyenkor tudhatjuk, hogy készen állunk a változásra.

Az is előfordul, hogy a "sors odacsap" nekünk, és történik valami katasztrofálisnak megélhető dolog az életünkben, amiben ott rejlik a fejlődés lehetősége. Ez általában olyankor következik be, amikor valójában már készen állunk a változásra – tehát a lelkünk és a szellemünk magasabb nézőpontjából időszerű –, mégis a személyiségben túl sok az ellenállás, vagy nem elég erős a késztetés arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból.

Ha a krízisen sikeresen átlendülünk, a következő időszakban érezhetően tágul a perspektívánk, növekszik az életerőnk, lehetőségek nyílnak számunkra, új (vagy minőségükben új) tapasztalásokat szerzünk, egyre több dolgot megértünk, és hosszú távon egyre jobban érezzük magunkat.

(Ha ez nem sikerül önerőből, érdemes segítséget kérni hozzá, és nem várni meg a következő "katasztrófát".)

Aztán általában ismét elérkezünk egy tetőponthoz, amikor már az új állapotot maradéktalanul magunkévá tettük és kiélveztük (ez évek kérdése), és megint érezni kezdjük a beszűkülést vagy a kiürülést. Esetleg azt, hogy bizonyos témákban nem tudunk megváltozni, pedig szeretnénk, vagy az életünk bizonyos területei makacsul nem fejlődnek, pedig igyekszünk javítani rajtuk. Ilyenkor megint indul a keresés, és a kör kezdődik előröl.

Hogy hol van vége? ... Nézzük a fejlődési szinteket, s térjünk rá vissza később!

Személyiség-szintek

0 - Szimbiotikus egységtudat és születés

A magzat szimbiotikus egységet alkot az anyával, s bár a szellem és a lélek az agytörzs kialakulásától kezdve már ismerkedik a fejlődő idegrendszerrel és az épülő testecskével,
tudatosságról még a magzat esetében aligha beszélhetünk.

Mégis, ma már köztudott, hogy az anyaméhben töltött idő alatt a személyiség fontos alapjai rakódnak le, illetve viselkedési, megoldási és érzelmi minták rögzülhetnek. Azért a feltételes módú megfogalmazás, mert bizonyos minták rögzülnek, míg mások nem, s egyszerű törvényszerűség nincs ennek leírására; a karma és az előző életek, valamint a két szellem és két lélek önálló energiaminőségeinek összjátéka alapján alakul.

~~~~~~~

A születés az első és egyben legjelentősebb változás, az első krízispont.
A folyamat alatt jelentős személyiségi minták vésődnek a tudat alapjaiba éppúgy mint a lélekbe.
Mára jelentős mennyiségű ismeret és tapasztalat gyűlt össze a témában, melyekre itt most nem térek ki, bármennyire szívügyem ez is.

1. Testtudat - Bézs

Ez alapvetően egy befelé irányuló fejlődési szakasz.
Ez azt jelenti, hogy itt az egyén, egyéniség fejlődése az elsődleges, szemben az egyén meg a közösség kapcsolatának fejlődésével, ami kevésbé hangsúlyos.
(Ennek jelentőségét lejjebb, az összefüggéseknél még kifejtem.)

 

Egyéni fejlődésben

Csecsemőkor – kb. 0–9 hónap

Bár a baba fizikailag már elszakadt az anyától, a szimbiózis még ebben az időszakban is nagyon erős. Egy újszülöttnek nem csak az immunrendszere nincs még felkészülve a külvilág megpróbáltatásaira, de az energetikai rendszere (aurája) is meglehetősen sérülékeny. A kötődő nevelés, igény szerinti szoptatás fontosságára ma már ráébredtünk, és egyre többen alkalmazzák is, ami úgy tűnik, komolyan megalapozza a felnőttkorban megélni képes örömöket, biztonság- és bőségérzetet. Ugyanígy nagyon fontos ebben az időszakban, hogy a környezet visszatükrözze a baba érzéseit, de ez általában ösztönösen szokott működni a felnőttek többségénél.

Ennek az első életszakasznak az alapvető tudati fejlődési feladata lassacskán felfedezni a testhatárainkat, és megtanulni a szándékaink összpontosításával mozgatni azt.

Ennek kialakulásához is fontos, hogy a baba sokat legyen érintve, mozgatva, bár jelentős eszmélési pont lehet az is, amikor meglátja a kezeit például, vagy amikor megérzi a különbséget aközött, ha valamilyen tárgyat (esetleg takarócsücsköt) vesz a szájába, vagy ha az ujját, öklét harapdálja.

 

Érzelmi szükségletek, alakuló érzelmi aspektusok:

biztonság – amit itt elsősorban az anya jelenléte és a rendszeresség ad

szeretet – amit itt elsősorban az érintés, valamint a törődés minősége ad

bizalom – amit a jelzéseire történő reakciók és az érzéseinek visszatükrözése tart meg és fejleszt tovább

bőség – ez ugyan szervesen az ősbizalom témájába tartozik, mégis itt már különválik a bizalomtól, és önálló fejlődési utat kezd

 

Kollektív fejlődésben

Ősi, törzsi lét: kiélesedett érzékek, ösztönös készenléti állapot, túlélés.

2. Én-tudat – Bíbor

Ez alapvetően egy kifelé irányuló fejlődési szint.

Ez azt jelenti tehát, hogy itt az egyén meg a közösség kapcsolatának fejlődése az elsődleges,
szemben az egyén, egyéniség fejlődésével, ami itt kevésbé hangsúlyos.

 

Egyéni fejlődésben

Kisded - kb. 9–24 hónap

Amikor a gyermek elindul kúszni majd mászni, egyre inkább eltávolodik az anyától, s elkezdenek kialakulni az érzelmi és tudati én-határai is.
Ebben a szakaszban különösen fontos, hogy (szülőként, nevelőként) hagyjuk a gyermeket szabadon tevékenykedni a közelünkben, de még mindig ott legyünk számára elfogadással, megértéssel, tisztelettel és szeretettel, ha szüksége van ránk. Így tanulja meg az önálló én-határait érzékelni, miközben a biztonságérzete is tovább fejlődik.

Az érzelmi határok kialakulása bár összetett folyamat, alapvetően sok-sok olyan helyzetből alakul ki, amikor a pici az anyától távolabb van, valamiben elmerül, majd vagy ő, vagy az anya megnyilvánít egy érzelmet. (Például az anya telefonál, míg ő a sarokban matat valamivel, aztán az anya felnevet... Ebből fakad egy döbbenet, majd fokozatosan a felismerés: "anya mást érez, mint én".)

Megtanuljuk lassan a beszédet is.

 

Érzelmi szükségletek, alakuló érzelmi aspektusok:

akaraterő és kitartás – meglátni valamit, elküzdeni magunkat addig, majd élvezni a munkánk gyümölcsét

kíváncsiság és kreativitás – az érzékeken keresztüli tapasztalás felfedezése

ÖN-bizalom alapjai – "ha anya és apa tudnak két lábon járni, én is megtanulhatom"

szeretet és kötődés – ha az anya túlajnározza, nem meri hagyni eltávolodni, akkor felnőtt korban a szorosabb emberi kapcsolatokat hajlamosabb lesz elkerülni;
míg ha túlzott önállóságot várnak el tőle, akkor felnőttként nehezen boldogul az egyedülléttel

valahova tartozás – a biztonság, amit a "család" ad

megfelelő mennyiségű figyelem és tisztelet – természetes nárcisztikus időszak

 

Ennek a szakasznak a válság-megélése az újrakötődési krízis.

 

Kollektív fejlődésben

Mágikus gondolkodásmód: istenek, szellemek, babonák, tehát ok-okozati összefüggések bizonyos beszűkült nézőpontja.

Családi tradíciók, apáról fiúra száll elv, születési jog alapján dől el a vezető.

3. Fogalomtudat – Piros

Befelé irányuló

 

Egyéni fejlődésben

Kisgyerek – kb. 2–6 év

Ebben az életszakaszban ismerjük meg és sajátítjuk el a fogalmak rendszerét, s ennek alakulása közben ez a nézőpontok és elméletképzések legtermékenyebb időszaka is. Miközben egyre tágabban megismerjük a világot, gyakoroljuk magunkat is megmutatni, megnyilvánítani benne. Persze ez azzal is jár, hogy sokat csacsogunk-fecsegünk, és talán annál is többet kérdezünk. "Ez mi?" "És miért?"

Megtanuljuk a jó és rossz fogalmát is, ami ebben az életkorban nagyon fontos, mivel ilyenkor még nem alakul ki belső erkölcsi érzékük (az ÉN központi bázisa alakul), így szükségünk van a szüleink (nevelőink) által megjelölt szabályokra és keretekre. Ugyanakkor ezen két (jó-rossz) kategória mentén elkezdjük a világot is két pólusnak megfelelően felosztani magunkban (fekete-fehér gondolkodás).

Megjelenik a logika, bár ekkor még sajátságos, szubjektív köntösben, az alábbi elméletképző nézőpontokkal színesítve.

Az előző szakasz kollektív részében felvetett mágikus gondolkodás nagyon jellemző az időszak elején. Ebben egyrészt azt élem meg, hogy a világ tele van csodákkal, meglepetésekkel, és bármi megtörténhet (a képzeletem és szándékaim mentén); másrészt egyfajta lineáris és szűk ok-ozati rendszer áll fenn, minek hatására ott is összefüggéseket látok, ahol nincsenek. (Ennek "felnőttkori maradványai" a babonák, pl.: ha fekete macskát látok, az szerencsétlenséget okoz).

Emellett a mítikus gondolkodás is szerepet kap, a varázslók és boszorkányok, királyok és királylányok mese-világa, ami segítségével archetipusokat rögzítünk a tudatunk (és tudattalanunk) rendszerében.

Jellemző az artificializmusnak nevezett gondolkodásmód is, amiben arra a vélelemre alapozódik minden, hogy az emberek csinálták, vagy valaki csinálta. Anya és apa annyi csodálatos dologra képes, ebből következően mindent valaki megcsinált a világban.
Az animizmus szintén jelen van ekkor, ahol az ember már nem csak a létrehozó, hanem egyfajta minta is a dolgok működésének megértéséhez, tehát a gyerek rávetíti a saját gondolkodó és érző lényét mindenre, megszemélyesítve, élővé téve, szándékkal felruházva az élettelent is. (Az asztalnak is fáj, ha neki megyek; a nap alszik, stb.)
A finalizmusban pedig az ok és okozat cserélődik fel, a végcél lesz mindennek az értelme, tehát azért van sötét, hogy aludjunk, azért esik a hó, hogy szánkózni tudjunk.

Ezek a gondolkodásmódok mindannyiunknál megfigyelhetőek ebben a korban, és hűen tükrözik, milyen mértékben kap hangsúlyt az énközpontúság, máshogy fogalmazva az én középpontjának fejlődése, alakulása.

Mindeközben önmagunk uralásának is egyre szélesebb spektrumát ismerjük meg, akár testi szinten (szobatisztaság, egyre összetettebb mozgáskoordináció), akár érzelmileg (érzelmek feloldásának elsajátítása egyedül is, önuralom, elfojtás).

A birtoklás fogalma is megjelenik, megtanuljuk, mi az, hogy enyém vagy tiéd; először azonban még a birtokolt dolgainkhoz hajlamosak vagyunk olyan mértékben ragaszkodni, mintha az a lényünk részét is képezné egyben. (Többek között ezért is fontos, hogy a szüleink eleinte ránk hagyják ezt a fajta "irigységet" – legalább a kedvenc tárgyakat illetően –, mert itt még az én-határaink megsértéseként hathat ránk az "add oda Pistinek!")

Megtanulunk továbbá a haragból erőt transzformálni, ezt az erőt pedig a saját érdekünkben felhasználni. (Dackorszak: Akarom! Enyém! ÉN! Nem!)

 

Érzelmi szükségletek, alakuló érzelmi aspektusok:

biztonság – amit itt a keretek és a következetesség adnak

figyelem és türelem – válaszok igénye a világ dolgainak megismeréséhez és megértéséhez

szeretet – ami itt súlyozottan az érzések teljes skálájának elfogadásáról szól

tisztelet – a határaink és az akaratunk (vonzalmaink) megfelelő keretek között való tiszteletben tartása

önbizalom – oké vagyok érzése

 

Differenciálódási krízis: a képzelet mesés és varázslatos világának fokozatos "összetörése", és a valóság egyre reálisabb látása.

 

Kollektív fejlődésben

Országok és birodalmak, hatalmi harcok, háborúk.
Az erő dönti el, hogy ki a vezető.
Harcolj, vagy fuss el!

4. Szereptudat – Kék

Kifelé irányuló

 

Egyéni fejlődésben

Gyerek – kb. 6–14 év

Szabályokhoz való alkalmazkodás ("így kell") megszilárdulása és megnyugvás benne, közösségben való együttműködés ("illik"), szerepminták felvétele;
mindemellett abszolutisztikus gondolkodás (amit én tudok, vagyis MI tudunk, csak az a tuti). /A vallásokhoz való dogmatikus ragaszkodás pl. ezen a szinten való megrekedtség./

Ez már az iskolás kor időszaka, ahol megint a külvilághoz való viszonyulásom kerül hangsúlyba, de a 2. szinthez képest már egy határozottabb öntudattal, amit a 3. szakaszban építettem fel.

Szerencsés esetben úgy érkezek meg ide, hogy van magabiztosságom atekintetben, én alapvetően oké vagyok, ugyanakkor tudom (és ebben az időszakban átmeneti békével elfogadom) azt is, hogy nem irányíthatok mindent. Ekkor tanulom meg azt is mélyebben, hogy a létezésem és a megnyilvánulásaim hatást váltanak ki a többi emberben, kialakul az együttérzés képessége, vagy legalábbis annak tudati alapjai mindenképpen. Az erkölcs még itt is elsősorban tanult önuralmon alapszik, a jó és a rossz fogalmi kereteinek alkalmazásával.

Elkezdem magam különböző szerepekben kipróbálni, és keresem, tanulom, hogyan tud az én egyéniségem a csoport részeként működni. Ugyanakkor ebben a szakaszban a csoport kapja a hangsúlyt; mivel mély belső megélés még nincs bennem ekkor arról, hogy lényegünkben mind egyformák vagyunk, igyekszem úgy alakítani magamat, hogy a többiekhez hasonlóvá váljak. (Szokások, divatok, stb.)

Ismét erőteljes hangsúlyt kapnak ebben az életszakaszban a tekintélyszemélyek, akik itt már nem a szüleim lesznek (ahogyan az a 2. szakaszban volt), hanem sokkal inkább az általam kiválasztott tanítók, sztárok, vagy "bálványok". Az ő képességeiket és tulajdonságaikat figyelem (csodálattal telve vagy rajongással), és igyekszem minél többet magamba építeni a bennük erősségnek vagy értéknek látott dolgokból.

 

Érzelmi szükségletek, alakuló érzelmi aspektusok:

fegyelem – szabályokhoz való alkalmazkodás és azok elfogadása

együttérzés – a belső erkölcs csírái itt szökkennek szárba

együttműködés – csapatszellem, megtapasztalása annak, hogy összefogással többre vagyunk képesek

 

Ennek a fejlődési szakasznak a krízisidőszaka a kamaszkor névvel illetett periódus kezdete,
amikor elkezdek újra lázadni a megszokott szabályrendszerek ellen – mert már van rálátásom arra, hogy sokféle szabályrendszer létezik –, és megjelenik az igény, hogy a sajátomat megalkossam.

 

Kollektív fejlődésben

Elég volt a hatalmi harcokból, legyen végre rend! Jogrendszer.
Az a vezető, akit kineveztünk oda. Azért, mert, csak.

5. Öntudat – Narancs

Befelé irányuló

 

Egyéni fejlődésben

Kamasz és fiatal felnőtt – kb. 14–28 év

Lázadás az eddig bennünket körülvevő szabályok és keretek ellen, az önállósodás és önérvényesítés igénye. Ez ismét egy befelé fókuszáló időszak, ahol megint az "én" alakulása van főszerepben. Ugyan a valahova tartozás igénye továbbra is erős, de ekkorra már magam választom ki a csoportot, ahova tartozni szeretnék, s ahol megfelelő közeget találok egyéniségem minél teljesebb kibontakoztatására.

Az együttérzés ekkorra már (ha minden jól megy) lélekben is megerősödik, és képessé válok igazán szívből a nyer-nyer helyzetekre törekedni, figyelembe venni másokat. Ugyanakkor itt még az "önzőségnek" is ereje van, annyiban, hogy lehetőleg te ne nyerj többet, mint én, különben megszakítom az együttműködést.

Az egyes szerepekben felvett viselkedésminták ÉN-nel való átszínezésének, valamint "tökélyre fejlesztésének" időszaka ez, amiből következik az is, hogy itt erősen jelen van egyfajta "alakoskodás", az álarcok viselése. Mutatni akarom magam valakinek, méghozzá azért, hogy magamat minél mélyebben megerősítsem abban, megállom a helyem a felnőttek világában, méltó vagyok közéjük lépni végre. A karrierépítés időszaka is ide tartozik, ami a világban betöltött saját helyem meglelésének első állomása.

Még mindig hajlamos vagyok azt gondolni és hangoztatni, hogy én tudom a tutit, de (az abszolutizmust felváltva) a racionalitás új szintje nyílik ki számomra, ami mentén lehetséges mindig újabb és újabb ismeretek befogadása, a véleményem rugalmas alakítása. Fontos is a vita – ami a 3-as "ökölharcának" magasabb aspektusa itt –, de a "narancs" vitában az "győz", aki logikusan, mérhetően és megismételhetően alá tudja támasztani az álláspontját.

Ekkor jelenik meg a gondolataimról való gondolkodás képessége, tehát a logikus elme ebből a szempontból is "szintet lép", már nem csak gondolkodom, hanem egy magasabb nézőpontból a saját gondolataimra is rálátok, így képessé válok az önuralmon túl az önreflexióra is. A magasabb rálátás a világ dolgaira is kiterjed, minél inkább megerősödöm ezen a személyiségszinten, annál biztosabb, hogy nem követek vakon és automatán senkit és semmit, hanem a felelősségvállalás egy új dimenzióját kezdem tapasztalni.

Ezen a személyiségszinten – mikor már a helyemet megtaláltam –, valami újat akarok alkotni (művészetek), valami újabb szintjét szeretném feltárni a valóságnak (tudományok), és nem elégszem meg a készen kapott válaszokkal (ahogy az előző 4-esben még igen), hanem máshogy akarom csinálni a dolgokat, mint "az öregek".

Ebben a szakaszban gyakori, hogy elkezdünk érdeklődni a tudatosság és az önismeret témaköreiben, keressük a tanulás és fejlődés, valamint kreativitásunk kibontakoztatásának lehetőségeit. Keressük a minél szélesebb összefüggéseket, ugyanakkor mindent áthat még az, hogy én mit akarok, nekem hogyan volna jó vagy jobb az élet.

(A szocio-programban való helytállás is ehhez a személyiségszintez tartozik: csinálom az életben azokat a dolgokat, amiket célként felkínál a köz: feleség, gyerek, karrier, vagyon... – Sokaknál ez le is köti a hozzáférhető belső erőforrásokat.)

 

Érzelmi szükségletek, alakuló érzelmi aspektusok:

önbizalom és önállóság – felnőttként is megállom a helyem, szülőkről való leválás

elismerés – ha jobban teljesítek, léptessenek elő; az erőfeszítéseim legyenek értékelve

racionalitás – legyenek a dolgok érthetően megmagyarázva

logikusság és következetesség – igény, hogy a dolgok követhetőek és kiszámíthatóak, megismételhetőek és mérhetőek legyenek

egyenjogúság – képviselhessem magam és a véleményem, legyen gondolati és szólásszabadságom

 

Krízis-fázis: egyfajta kiégés, kiábrándulás a képmutatásból és a versengésből
Az egyén rálát arra, hogy sem az anyagi értékek hajszolása, sem a tudományos gondolkodás nem vezet boldogsághoz sem békéhez; és az érzelmek, a lélek felé fordulás elindul.
"Attól, hogy minden meg van magyarázva, még lehet nagyon sz@r."

 

Kollektív fejlődésben

Tudományok; kutatások, amik pontos megfigyeléseken alapulnak.

Demokrácia: szabad gondolkodás, szabad vélemény-nyilvánítás, szabad döntések

Versenyszellem, teljesítményorientáció: kapitalista világszemlélet.

A kompetensebb lesz a vezető. Győzz meg bennünket, miért pont téged válasszunk?

/A mai kor átlagembere a 4-5 szintek keretein belül éli a mindennapjait./

6A. Táguló egységtudat 1. – Zöld

Kifelé irányuló

 

Egyéni fejlődésben

Felnőtt – kb. 29– évtől

Az előző személyiségszinten megszerzett magabiztos egyéniség birtokában igény keletkezik arra, hogy levegyem az álarcokat, és őszintébben megmutathassam az érzéseimet. Az eredményorientáltság helyett az emberközpontúság válik számomra egyre nagyobb értékké, mert nekem is egyre nagyobb szükségletem lesz az, hogy megoszthassam az érzéseimet, illetve hogy azokat figyelembe véve, egyre őszintébben éljem az életemet. Felmerül az igény bennem egy magasabb szintű hitelességre.

Ismét hangsúlyt kap a valahova tartozás, de leginkább kisebb csoportokban tudok jól működni, amelyben a saját egyéniségem kiteljesedését a többiek egyénisége támogatja meg, egészíti ki.
Valamint a globális egységtudatnak az a fajta felismerése, hogy mindannyian egymásra utaltak vagyunk, abban a mélyebb értelemeben, hogy ha a pék nem dolgozna, és az eladó sem, akkor nem tudnék a boltban kenyeret venni; és nem lenne áram, stb...

Ezen a szinten még ha nem is tudom pontosan, mi a dolgom, miért születtem erre a világra, de arról már bizonyossággal rendelkezem, hogy valami több, mint amit eddig megismertem vagy gondoltam. Itt már nagyon valószínű, hogy valamilyen módon foglalkozom az önismerettel, a spiritualitással, valamiféle lelki gyakorlattal vagy szellemi elmélyüléssel; a valódi énem, a VALÓDI LÉNYEM felé fordulok.

Ahogyan pedig egyre mélyebb aspektusait ismerem meg a saját természetemnek, figyelmem egyre kiterjedtebb lesz a globális problémák irányába is. Nem holmi divatból vagy kedvtelésből, hanem a szívem mélyén tapasztalt egységélmény és együttérzés újabb dimenziójának megismerése által. Már nem csak a felszínt és a külcsínt látom, hanem a dolgok mélyebb értelmét, egy kiterjedtebb, összefüggésekkel teli valóságot.

Szociális érzékenységem fokozódik, és ismét hangsúlyt kap; megértem és átérzem, hogy a többi ember is egyéniség, s nyitottá válok megismerni az ő nézőpontjaikat is. Megértem, hogy a világban elfér a számtalan nézőpont és vélemény egymás mellett, bár itt még csak halvány sejtelem él bennem arról, hogy ez a sokféleség valójában az új eszmék kialakulásának alapja. Ugyanakkor elkezdem az embert keresni a tettek mögött, és képessé válok a kettőt tökéletesen különválasztani. Így nem ítélem el az embert, maximum a cselekedetét értékelem.

Ennek a szintnek a korlátjává az válik, hogy a mindenki egy és a mindenki véleménye számít elv valójában egy helyben forgó, és igazán sehova sem tartó "hajónak" bizonyul. Vég nélküli, parttalan beszélgetések, elmélkedések és konferenciák színtere ez a személyiségszint, melyben igazán nem tudnak megszületni konkrét döntések, hiszen egyetlen olyan döntés sem létezik, ami maradéktalanul minden embernek a kedvében tudna járni, márpedig egy "zöld" ember erre törekszik.

 

Érzelmi szükségletek, alakuló érzelmi aspektusok:

tudatosság – már nem okos és intelligens szeretnék lenni, mint az 5-ben, hanem tudatos

hitelességigény – minél őszintébben élhessek és nyilvánulhassak meg a világban

térigény – én megszavazom a teret a te nézőpontodnak és életednek, de nekem is hagyj teret a sajátomhoz

érzelmi kapcsolódás igénye – igény arra, hogy szívből megnyíljak, és a másik is viszonozza ezt

globális felelősségvállalás – a környezetvédelemre való odafigyelés és a fenntarthatóságra törekvés belső igénye

globális kapcsolatok igénye – már nem csak a közeli emberekkel teremt kapcsolatot, hanem nyitott a világ felé

 

Miután a szerepeket kipróbáltam (4.), az egyéniségemet megformáltam egy a világ igényei szerinti szerepbe (5.), majd kiábrándultam a mind egyek vagyunk és érzők vagyunk elvek végtelenbe vesző káoszából, újból önnön belvilágom felé fordulok, s igény keletkezik bennem egyfajta újra-összegzésre (az életutam átfésülésére), valamint saját valódi életfeladatom megtalálására és kiteljesítésére. Itt már nem tudom elkerülni azt, hogy komolyan szembe nézzek a kérdéssel: tulajdonképpen mi is az élet(em) értelme?

A spirituális válság időszakának is nevezik ezt a szakaszt.

 

Kollektív fejlődésben

Hippikorszak; mind egyenlőek vagyunk.

Olyan munkahelyek alakulása, ami figyelembe veszik az érzelmi szükségleteket.

"Digitális nomád" – nem kell már az irodaházban ülni, távolról is dolgozhatunk.

Megosztott hatalom van, vagy nincs vezető.

6B. Táguló egységtudat 2. – Sárga

Befelé irányuló

 

Egyéni fejlődésben

Felnőtt

Az 5. szinten még azt hittem, tudom a „tutit”, a 6. szinten kissé megszédültem a vélemények kavalkádja közti "egy igazság" keresésében, mostanra pedig rájövök, hogy valójában a világban minden létező egyszerre van jelen, és számtalan részigazság által alkotott árnyalatok léteznek, valamint a folyamatos ÁRAMLÁS.

Ebből következik az is, hogy itt berendezkedek az egész életen át tartó tanulásra. (Eddig külön vált az "oké vagyok" és a "fejlődök" kérdése, vagy az egyiket tudtam igaznak érezni, vagy a másikat.) Itt azonban egymás mellé kerülnek: "Oké vagyok és fejlődök."

Amíg az előző személyiségszinten könnyen hangsúlyt kaphattak a világ megmentésének eszméi és az ezzel kapcsolatos cselekvés (tüntetések, lázadás), addig a "sárga" embernek már esze ágában nincsen megmenteni a világot – mindamellett, hogy továbbra is óvja a környezetét –, leginkább a saját életét szeretné nyugodtan élni. Ugyanakkor megjárt útjából és megérlelt élettapasztalatából kifolyólag komoly támasza lehet környezetének; inspiráló, megértő és segítőkész. Hangot ad saját véleményének, de úgy, hogy ne zavarja meg vele túlságosan a másokét. Megnyilvánulásaival pontosan és tisztán ragadja meg a helyzetek lényegét, ám ha a beszélgetőpartnere nagyon bele van ragadva a saját beszűkült látásmódjába, és ellenáll, vitába száll, akkor könnyen ráhagyja. Nem fecsérel túl sok időt vagy energiát arra, aki látszólag nem áll készen a változásra, mert nem akar senkit semmiről meggyőzni.

A hitelesség és a tudatosság továbbra is fontos értékek maradnak, de igazán ezen a személyiségszinten érik be gyümölcsük, s telik meg egyre több pillanat mélyebb igazságokkal és tapasztalásokkal.

A Szellemi útnak a mindennapi életbe való beágyazása, a két terület együtt művelése itt már folyamatos, és belülről fakadó természetesség.

 

Érzelmi szükségletek, alakuló érzelmi aspektusok:

rugalmasság – haladni az áramlással, miközben tartom a fókuszt

tökéletesedés – maga az út kerül a fókuszba

valódi hivatásban való áramlás – akár dolgozom mások céljaiért is, de csak olyasmibe teszem bele magam, amiben fejlődést látok és ami szívemből fakad, együtt rezeg velem

letisztultság – megérkeztem már önmagamhoz, a belső forrásomhoz

 

Kollektív fejlődésben

Internet megjelenése, az információs robbanás volt az alapja.

"Új generációs" közösségek (Damanhur, stb.)

A kollektív tudatosság felső rétege valójában a zöld-sárga váltásban van, kb. a világ lakosságának 10%-a éli ezt a szakaszt.

6C. Táguló egységtudat 3. – Türkiz

Kifelé irányuló

 

Egyéni fejlődésben

Érett Felnőtt

A világnézetem a globálisról az univerzálisra tágul.

Az eddiginél is mélyebben átélem, hogy egyek vagyunk, mindannyian ugyanannak a létezőnek ugyanazon megnyilvánulásai vagyunk, és megjelenik bennem az igény, hogy újra kiáradjak. Hogy az eddiginél több embernek juttassak a fényből, a bennem megérlelt elégedettségből és boldogságból. Újra adok, de ez már a lényemben természetesen jelenlévő szeretet-többletből fakad.

A világban lévő ellentétek tökéletesen megférnek egymás mellett, egyensúlyt alkotnak és egységet teremtenek; miközben én magam is egész vagyok.

Mások szerint bölcs, elfogadó és kiegyensúlyozó vagyok.

Ez már a "megvilágosodás" előszobája, a transzcendens tapasztalások egyre gyakoribb és mélyebb megélésének színhelye, bár csúcsélmények már a 6A-ban is megjelenhetnek, ritkán korábban is.

A személyiség fejlődésének jelenleg itt látjuk a legfejlettebb szintjét.
(De lehet, ez csak addig lesz igaz, amíg egy új generáció beletágul valami következőbe.)

 

Alakuló érzelmi aspektusok:

kozmikus öntudat – az univerzumban vagyok egész

 

Kollektív fejlődésben

Tanítók, Jógik, Guruk, Szentek és (tiszta, eredeti minőségében értendő) Királyok

/A transzcendens szinteken – ahogyan a SZELLEM részben látni fogod – már nincs igazán kötődés a személyiséghez.
Ezek az emberek már a transzcendens szintekkel is aktív kapcsolatban vannak, vagy esetleg főként azokat élik, mégis a mindennapi életük cselekedeteihez a személyiségüket használják./

Transzcendens szintek

Valójában a továbbiakban is folytatódik a fejlődés és emelkedés, vannak még szintek, de az már sokkal inkább a szellemi szférák területe, mintsem a személyiségé. A személyiség keretein belülre leginkább olyan dolgok foglalhatóak, amik felfoghatók az emberi elme számára. A szellemi (transzcendens) szinteket az emberi elme valójában nem képes felfogni teljes egészében – tapasztalni tudjuk, a lényünket átitató bizonyossággal – ahogyan szavakkal leírni sem lehet maradéktalanul. Hasonlattal élve olyasmi a különbség, mintha látsz egy csodálatos festményt, teljes életnagyságban, jó fényviszonyokban (ez a megtapasztalás), aztán próbálod valakinek elmondani, aki nem látta (ez az elme keretrendszere).

Egy szó mint száz, a folytatást a SZELLEM részben találod majd.

~~~~~~~

Egy kis útravaló

Ha a fejlődés útját szeretnénk járni, fontos lehet szem előtt tartanunk, hogy emberségünk egyik legalapvetőbb szükséglete a kapcsolódás és a valahova tartozás. Általános megfigyelés és tapasztalat, hogy ha nincs közegem a változáshoz (tehát az engem körülvevő, számomra fontos emberek nem igazán támogatnak és inspirálnak, vagy legalább fogadják el a változásomat), akkor akármilyen csoporton, elvonuláson, vagy bármilyen hatás következtében bennem bekövetkező fejlődés valószínűleg nem lesz tartós, ugyanis idővel a személyiségemet visszarendezem az eddigi szintre, nehogy kiessek a megszokott közegből.
Tehát számolnom kell vele, hogy ha a fejlődés mellett döntök, akkor az emberi kapcsolataimban is készen érdemes állnom a változtatásra, a rugalmasságra, s lehetőleg mindig olyan emberekkel tölteni több időt, vagy ápolni mélyebb kapcsolatot, akik inspirálnak a fejlődésben. Ha kihullanak emberek a kapcsolatrendszeremből, érkezni fognak helyükre mások.

 

Egy másik fontos szempont, amiről eddig még nem esett szó a személyiségnél, az egyensúly, amely univerzális (szellemi) törvényként itt is érvényes. Ez itt a következő formát ölti: Ha valamilyen tulajdonságból, megnyilvánulásból vagy érzelemből túl sokat érzékelek magamban, azt sohasem fogom tudni lecsökkenteni úgy, hogy a többletet igyekszem visszafogni. (Ebből elfojtás, hasítás, és egyéb kellemetlenségek származnak csak.) Ha valamiből "túl" van, annak mindig van a rendszeremben egy "alul" párja, egy hiányállapot. Ezt célszerű megkeresnem, és annak betöltésével már eljuthatok az egyensúlyhoz.

Példaként, ha felismerek magamban nárcisztikus vonásokat vagy megnyilvánulásokat, akkor azt nem célszerű úgy "kezelnem", hogy igyekszem a figyelmem fókuszával ezeket mielőbb megragadni és az önuralmam megerősítésével elnyomni. Persze ez is egy hasznos lépés lehet, de ahhoz, hogy lényegi változást tudjak előidézni, és ne önmagam megerőszakolása (és hosszú távon megbetegítése) történjen, meg kell keresnem, hogy hol van a személyiségem rendszerében az a nárcisztikus hiányállapot, amiből kicsinek és jelentéktelennek érzem magam, illetve hogyan vannak a lelkemben az ezzel kapcsolatos érzelmek. (Hol van a mérleg másik oldala.) Azzal a pólussal érdemes foglalkoznom annak érdekében, hogy helyre álljon az egészséges egyensúly.

Összefüggések

Ha elmerülünk a személyiség fejlődésében, számtalan szabályszerűség figyelhető meg, mindegyikre nem fogok itt kitérni, hiszen az alapstruktúra felvázolásán túlmutat.

Azt azonban fontosnak tartom elmondani – mint egyfajta legfőbb sorvezető –, hogy mi a szerepe a külső vagy belső fejlődési szint kategóriáknak.

Ha el akarjuk képzelni a személyiség fejlődését, valójában egy tölcsérre, de legalábbis egy tölcsér alakú spirálra érdemes gondolnunk. Én a tölcsér hasonlatot szeretem használni, mert azt közelebb érzem a valósághoz. Az alján van a kiindulópont, és felfelé tágul, ahogyan fejlődünk. 2 db szint tesz ki egy "emeletet". Az 1. szint (befelé irányuló), képzeljük el, hogy ez alakul ki először, és a 2. szint (kifelé irányuló) pedig köré fejlődik. A 3. szint az elsőre épül rá "belül", míg a 4. szint lesz a "keret" második emelete, és így tovább felfelé. Magyarul a belső szintek is egymás alatt foglalnak rajta helyet, és a külsők is.

A legáltalánosabban megfigyelhető törvényszerűség, hogy a kifelé irányuló szintek egymásra vannak igazán hatással, míg a befelé irányulóak úgyszintén.

Ha például az első "kifelé irányuló", tehát a 2. szinten (pl. nárcizmus témánál) elakad a fejlődés, akkor az egyénnek a 4. szinten (közösségbe való beilleszkedés) is problémái adódnak, és a 6A. szint (te és én egyéniségek és okék vagyunk) minőségéig már nem fog tudni elérni, hacsak nem foglalkozik komolyan a probléma felfejtésével és feloldásával.

Ugyanígy, ha a 3. szinten valami nem teljesül jól, akkor az 5. szint nehézségekkel telített vagy "silány minőségű" lesz, és a 6B-re csak átfogó önismereti munkával tud az egyén felfejlődni.

Ha a "dackorszakban" (3.) egyáltalán nincs elfogadva a haragom és az akaratom, vagy egyáltalán nincs neki tér se hagyva, mert csak akkor vagyok rendben a szüleimnek, ha jól viselkedek és önuralmat tanúsítok, akkor egészen biztosan problémáim lesznek kamaszkorban (5.) az önállóságom megtalálásával valamint az önérvényesítéssel, és könnyen megeshet, hogy egy életen át sem fogok rálelni a saját utamra (6B), hanem valaki más céljaiért fogok dolgozni.

Vagy ha gyermekként nem élhetem meg a birtoklást és a birtokaim tiszteletben tartását, akkor nagyon valószínű, hogy felnőttként is túlzott hangsúlyt fognak kapni az életemben a birtokviszonyaim, akár irigységről legyen szó, akár anyagi javak halmozásáról vagy hajszolásáról; esetleg felnőttként is attól szorongok, hogy valaki elveszi, ami az enyém. Így persze körbebástyázom magamat és a birtokaimat, és nagyon valószínű, hogy nem fogok megérkezni egy globális egység eszméjéhez, ahogy talán a létem valódi értelmének kérdéséhez sem.

Utolsó megjegyzés:

Mielőtt belefeledkeznél a személyiség aspektusának elemzésébe, szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a lélekállapotok ismerete mindezt árnyalhatja, a szellemi törvényekről már nem is beszélve!

Tehát ha ismersz valakit – mert mindig először a másikat kezdjük elemezgetni –, aki például túlzottan kötődik a birtokaihoz, kérlek, ne rohand le őt azzal, hogy biztosan rosszul bánt vele az anyukája gyerekkorában, mert számos más eset is lehet az oka annak, hogy a BIZALOM pillére sérült vagy átmenetileg leromlott állapotban van. Lehet, hogy egy születéskor történt komplikáció után a szülők leghőbb és legérettebb igyekezete is kevés, vagy számtalan olyan élethelyzet adódhat egy ember életében (válás pl.), amik leronthatják a pillanatnyi lelkiállapotot, és/vagy a birtok-viszonyra látszólag túlzó hangsúlyt helyezhetnek.

Ezek persze mind-mind a karma kérdését is felvetik már, amiről viszont a következő oldalon, a SZELLEM tárgyalásánál esik majd szó.

Ezzel a SZEMÉLY rész végéhez értél.
(Ha kérdésed van, tekerj az oldal aljára.)

Ha élmény alapon is elmélyülnél a témában, vagy úgy érzed, egyedi útmutatást szeretnél,
ajánlom figyelmedbe az alábbi lehetőségeket.

Tovább léphetsz a SZELLEM oldalára.

Az oldalon található tartalmat folyamatosan bővítem.

Ha értesülni szeretnél a kiegészítésekről, legfrissebb írásokról,
kövesd a Pszichologika FaceBook oldalát: